top of page
budapesti-motorok.jpg

Miért éppen Harmati Yamaha?

 

A Harmati Motor kft. tulajdonosa Harmati Árpád, a 90-es évek leismertebb magyar Superbike motorversenyzője volt. Számos nemzetközi eredményt, Superbike világbajnoki helyezéseket, és a Pro Superbike sikereket ért el. Versenymotorja ma is megtekinthető Németország legnagyobb technikai múzeumában, Speyerben.

 

Tőle magától, ha kérdezed, miért éppen Harmati Yamaha?

 

"Nehéz erről elfogultság nélkül beszélni, hiszen az egész életemet a motorozás töltötte ki. Amikor egy vevő betér hozzánk, soha nem a gépet akarjuk eladni, a legnagyobb profitot hozó motort rábeszélni, hanem igyekezünk megtalálni azt, ami megvalósítja az elképzeléseit, ami a legközelebb áll az álmaihoz. Igyekszünk a tudásának, igényeinek legjobban megfelelő modellt megtalálni.

Azt hiszem ez az, amiért mi vagyunk a néhány YAMAHA szalon egyike, amely talpon tudott maradni az elmúlt 20 évben, sőt az Év Kereskedői között mindig az első háromban voltunk.

Így sok állandó ügyfelünk van, akik időről időre felbukkannak. Nem az átmenő forgalomból élünk, hanem az elégedett vevők hozzák az újakat"

 

                                              motoros üdvözlettel:

 

 

                                                                                      Harmati Árpád

 

 

 

Motor Budapestről? Válaszd a Yamaha-t!

Budapesti motort vásárolni nem ördöngösség, a nagyon széles kínálat dacára is meg lehet találni azt a modellt, ami a legjobban megfelel egy vásárló elvárásainak. A modern formákat, a sebességet részesíted előnyben, de a tradíciókon alapuló gyártás és a hosszú évtizedekre visszanyúló történet is fontos számodra? A Yamaha motorokat ajánljuk a figyelmedbe, amik garantáltan kiemelkedő színvonalat képviselnek a budapesti motorok között is.

budapesti motorokból a legjobb modelleket kínáljuk a motor szalonunkban, ahol kizárólag Yamaha motorokat értékesítünk. Ha ismered és szereted a Yamaha motorokat vagy valaki ajánlotta ezt a márkát, akkor sem fogsz csalódni! Egy valódi Yamaha motor a budapesti motorok között is megbecsült és minőségi  járgánynak számít. Nem véletlen a Yamaha márka és a Yamaha motorok iránti szűnni nem akaró rajongás. 

Egy olyan márkáról van szó, ami az 1950-es évek óta fejleszti és gyártja a saját modelljeit. A Yamaha eredetileg zongorák tervezésére és gyártására szakosodott, majd lassan, de biztosan meghódította a motorok sebesség uralta világát is. Nem véletlen, hogy számos motorversenyző csakis eredeti Yamaha motoron hajlandó rajtvonalhoz állni.

budapesti motorok között is megtalálod a Yamaha legjobbjait. A motor márkakereskedésünkben a Magyarországon kapható összes modell megtalálható, ezért érdemes hozzánk fordulnod, ha igazán jó döntést akarsz hozni és a teljes kínálatot végignézni. 

Gyere el a márkakereskedésbe, a budapesti motor üzletünket a fővároshoz közel, Budakeszin találod! Itt használt és új motorkerékpárokat egyaránt értékesítünk, de a vásárlókról nem feledkezünk meg a későbbiekben sem. Ha problémát tapasztalsz a járgányodon, hozd el a motorszervizünkbe és mi újra tökéletes állapotba hozzuk! Van olyan budapesti motorod vagy éppen vidéki, amitől meg szeretnél válni? Mi jó áron megvásároljuk tőled!

budapesti motorok közül a mi Yamaha kínálunk a legnagyobb, amiből Te is kedvező áron tudsz egy új vagy éppen használt, saját Yamahát választani!

eladó Yamaha motor

Yamaha motor eladó Budakeszin!

Yamaha motor eladó kedvező áron! Ha szeretnél hatalmas kínálatból válogatni, érdemes bennünket felkeresned Budakeszin!

A motorozás sosem megy ki a divatból, hiszen nem csak egy hatékony és gyors közlekedési eszközről van szó, hanem egy életérzésről is. Aki szeret motorozni, az tudja, milyen érzés rövidebb, vagy hosszabb ideig autóba, netán a tömegközlekedésre kényszerülni, és bár télen ez a legtöbbeknél alapvető, tavasszal megdobban a szív, amikor azt olvassák valahol: motor eladó.

Amennyiben Te is hasonlóan érzel, és jelenleg nincs géped, vagy szeretnéd lecserélni a jelenlegit, tekintsd meg eladó Yamaha motorjainkat Budakeszin! Kínálatunkban a Yamaha legjavát találod, és nem csak új, de használt motorkerékpárok között is válogathatsz. Ha bennünket választasz, nem csak a vásárlást bonyolíthatod le, de a későbbiekben is visszatérhetsz, amikor szervizre lesz szükséged!

Ha felkeltettük az érdeklődésedet eladó Yamaha motorjaink iránt, de a képek nézegetése helyett inkább élőben néznéd meg, mit tudunk nyújtani Neked, keress fel bennünket Budakeszin, kérdés esetén pedig vedd fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeink egyikén!

Yamaha szerviz: bízd a márka szakértőire járműved javítását!

 

Yamaha szerviz, megbízható, tapasztalt szakemberek közreműködésével rövid időn belül kiderülhet a meghibásodás oka!

Ahogy más motoroknál, úgy a Yamaha járműveinél is merülhetnek fel problémák. Ilyen esetben a tulajdonosok közül sokan mindenképp olyan szakemberekre bíznák a javítást, akik a márkát kellően ismerik. Amennyiben Te is hasonló elvárásokkal keresel szerelőket, és még nem találtad meg a megfelelő vállalkozást a helyreállításhoz, ajánljuk figyelmedbe Yamaha szervizünket!

Yamaha szervizünkben olyan szakemberek szerelik a járműveket, akik évek óta a márka motorjainak javításával foglalkoznak. Ismerik a különböző meghibásodások okait, így rövid időn belül meg tudják oldani a felmerülő problémákat. Alapos, precíz munkát végeznek, így a szervizelés után nyugodtan folytathatod az utadat a motoroddal.

Garantáljuk, hogy elégedett leszel rugalmas, ügyfélközpontú szerviz szolgáltatásunkkal. Ha bővebb információkra lenne szükséged, keress bennünket bizalommal a megadott elérhetőségeinken, ahol kollégáink készséggel állnak a rendelkezésedre.

elado-yamaha-motorkerekpar.jpg

Eladó Yamaha motorkerékpár: válassz megbízható márkát! ​

 

Tény, hogy manapság nagyon sokféle motor közül válogathatnak az emberek. Egyesek mindenképp olyan járművet keresnek, amivel megtapasztalhatják a motorozás előnyeit. Amennyiben Te is hasonló elvárásokkal vágsz neki a kiválasztásnak, ajánljuk figyelmedbe eladó Yamaha motorkerékpárjainkat!

Eladó Yamaha motorkerékpárjaink kínálatában azokat a járműveket találod, amikkel garantáltan élvezetes a motorozás. A Yamaha motorjait senkinek sem kell bemutatni, hiszen rendkívül népszerűek, nem véletlenül. Nagyon megbízható, kiváló teljesítményű járművek, amikre tulajdonosaik hosszú éveken át számíthatnak. Biztonságosak, a kor követelményeinek megfelelően kerülnek legyártásra.

Eladó Yamaha motorkerékpárjaink választékában biztosan megtalálod az igényeidnek megfelelő járművet. Ismerkedj meg a kínálattal márkakereskedésünkben! Weboldalunkon előzetesen tájékozódhatsz az árakról is. Ha bővebb információkra lenne szükséged, bátran keress minket a megadott elérhetőségeinken, ahol munkatársaink készséggel állnak a rendelkezésedre.

yamahat-budapest-kozeleben.jpg

Yamaha Budapest közelében!

A Yamaha motorokat senkinek sem kell bemutatni, aki kicsit is érdeklődik a motorozás iránt, hiszen számtalan típussal áll a motorosok rendelkezésére, régóta sikeres gyártó, a termékei pedig megbízhatóak, kiváló minőségűek, ráadásul az áruk is kedvező. Yamahát Budapest közelében is lehet vásárolni, és nem is kell érte messzire menni; motorral csupán néhány perc!

Ha Te is a márka rajongója vagy, vagy épp most ismerkednél meg vele, akkor Yamahákat Budapest közvetlen szomszédságában, Budakeszin találhatsz legközelebb. Szalonunkban a márka legtöbb típusát megtalálod, a kedvedre valóakat ki is próbálhatod, és ha szükséged lesz rá a későbbiekben, a szervizelést is ránk bízhatod. Érdemes is így tenned, hiszen csapatunk a márka elkötelezett híveiből áll, akik rövid határidővel végeznek tökéletes munkát minden meghibásodott, vagy épp törődést igénylő motoron.

Ha felkeltettük az érdeklődésedet, tekintsd meg Yamaháinkat Budapest mellett, Budakeszin, és ha kérdésed lenne, tedd fel nekünk megadott elérhetőségeink egyikén!

bottom of page